SamIT-projektmenedzser

A feladata a ZF-nél:

Hogyan lehet az ázsiai, csendes-óceáni régió igényeit összehangolni az információtechnológia lehetőségeivel? És hogyan lehet helyi projekteket elősegíteni, és egyben kiegyensúlyozott költség-haszon arányt biztosítani? Sam mint IT-rendszergazda közreműködik ebben, hogy az IT az egész régióban működjön, és gazdaságos maradjon. Eközben nemcsak egyezteti az egyes lépéseket és folyamatokat a menedzsmenttel, hanem egyben a Global Communication Councilban (globális kommunikációs tanács) az ázsiai, csendes-óceáni régió hangja is.

„A ZF-ben különösen ezt a becsvágyat szeretem, hogy új technológiákat fejlesztenek, valamint a lendületet, amellyel elősegítik az innovációkat.”

Útja a ZF-hez:

Sam 2008-ban kezdte pályafutását a TRW Automotive-nál, először IT-adminisztrátorként, később mint projektvezető, és 2014 óta felelős pozícióban mint IT Supervisor és Engineering Business Resource Manager. „A TRW ZF általi átvétele lehetőséget nyújtott, hogy még nagyszerűbb vállalattá váljunk, tehát úgy döntöttem, hogy maradok,” – mondta. Sam jelenleg különösen az EPROS projektre figyel, ami egy technológiai központoknak szóló rendszer az elektronikus beszerzési folyamat kíséréséhez. „A ZF TRW egyik terméksorozatnak jelenleg dizájn irányelvet tervezünk, amellyel kapcsolatban reméljük, hogy majd globális rendszerré fejlődik.”